Kelemen László Emlékpark

 

A már lezárt régi temetőben nyugszik Kelemen László (1760 – 1814), az első magyar színigazgató, aki élete vége felé – keserűen, kiábrándultan – visszavonult a színpadtól és Csanádpalotán telepedett le. Csak két évig kántortanítóskodott a faluban, mert a magyar nyelv népszerűsítésével ellenlábasokat szerzett magának a helyi németség körében. Halála körülményei is ellehetetlenült helyzetére utalnak: az ispán parancsára megvadított lovak – kocsistól az árokba borították.

 

 

 

Sírja körül kegyeleti park van - kialakította a Kelemen László Emlékéért Kulturális Alapítvány – a Szentháromság tiszteletére, 1863-ban épült te- mető kápolnával stációval középkereszttel, a hősi panteonnal, 1848, 1914 és 1944 halottainak emlékhelyével.
Eddigi eredmények

 

Elkészült a tereprendezés, füvesítés. A kápolna visszanyerte szépségét kivül-belül. Felépültek a stációk, a középkereszt. Méltó síremléket kapott az emlékpark névadója, Kelemen László. Mindez csak úgy jöhetett létre, hogy önzetlen művészek, vállalkozók, helyi lakosok, üzletemberek, Bt-k, Önkormányzat, Takarékszövetkezet anyagiakban és munkájukkal álltak a közös cél mellé. Jelentős volt Dr. Gyulay Endre megyés püspök Úr segítsége.

 

 

 

Fel lett avatva a Hősi Panteon, ahol 1848, az első és második világháború, valamint az 1956-os forradalom elesettjei kaptak végső nyughelyet. Ebben nagy támogatónk volt a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Iroda, valamint annak igazgatója, Erdős László ezredes Úr.

 

Az emlékpark területén fel lettek újítva azok a még megmenthető síremlékek, amelyek olyan személyek emlékét őrzik, akik sokat tettek a falu érdekében